Rólam

2017. decemberében ünnepeltem az 5. oktatói szülinapomat. 5 éve tanítok, 7 éve Zumbázom, megállás nélkül, kicsit sem csökkenő lelkesedéssel. 2017 különleges volt számomra, nem csak a kerek szülinap miatt, hanem mert megkaptam a Z-Faktor verseny fődíját, az év oktatójának választottak a Zumba® szerelmesei és oktatótársaim. Végtelenül hálás vagyok a vendégeim bizalmáért, az oktatók segítségéért és barátságáért és minden eddigi tanáromért, akiknek köszönhetem, azt ahol ma vagyok! Elmondhatom, hogy már Betoval is találkoztam, szintén 2017-ben, a Rimini Wellness Festival keretei között, hihetetlen élmény volt. 

A sport elsősorban örömforrás!

Ebben hiszek, és ezt szeretném neked is átadni, ha ellátogatsz hozzám. Ne csak azért járj edzeni, mert muszáj, mert egészséges, mert fogyni szeretnél vagy szépülni - hanem pusztán azért is, mert szeretsz, mert évezed a társaságot és magát a testmozgást is! 

2010-ben kezdtem el Zumbázni. Az első órámon talán az 5. perc körül éreztem, hogy ez az, amivel én is foglalkozni akarok. Fantasztikus energiák, hatalmas mosolyok és vidám emberek vesznek körül téged egy ilyen helyen. 60 percig kikapcsoltam, nem gondoltam semmilyen szomorúságomra vagy kötelességemre, csak éreztem a zenét és buliztam. Közben pedig észre sem vettem, hogy milyen sok kalóriát égettem el. Az óra végére jóleső fáradtsággal hagytam el a termet. A mai napig hálás vagyok a korábbi oktatómnak, hogy bevezetett ebbe a csodálatos világba. Szeretném a saját vendégeimnek is ezt az érzést átadni. Az érzést, hogy itt önmaguk lehetnek, kiszakadhatnak kicsit a világból, egy csodálatos és hatalmas közösség tagjaivá válhatnak, ahol elfogadják és szeretik őket. Éreztetni szeretném mindenkivel, hogy a táncnak igenis gyógyító ereje van, amit mindenkinek ki kell használnia!

A STRONG by Zumba® programmal 2017 tavaszán találkoztam először egy rendezvényen. Addigra már sok videót láttam az újdonságról, de igazán akkor szerettem bele, amikor magam is kipróbáltam. Nehéz volt, fárasztó és - őszinte leszek - egyes pillanatokban szenvedés, de a végére úgy éreztem, hogy életemben nem voltam még ennyire erős. Vitt a zene, nem tűnt fel, hogy már 20 fekvőtámaszon túl vagyok, vagy megszámlálhatatlan guggoláson. Ezt akarom átadni neked is, szeretném, ha fittebbnek és erősebbnek éreznéd magad az órák által. 

Képesítéseim

2017. április - STRONG by Zumba®

2016. június - Aerobik edző OKJ tanfolyam, Fitness Akadémia

2014. október - Zumba® STEP

2014. május - AQUA Zumba®

2014. március - Zumba® PRO SKILLS

2014. január - Zumba® GOLD

2013. szeptember - Zumba® KIDS & KIDS Jr. 

2012. december - Zumba® Basic 1